Váradi Mária

A hét

1988. május, 19. szám, 5. oldal

Fehér és fekete

Alig kerültek a tárlat falaira a fiatal képzőművész rajzai, még csak ismerkedünk szorongatóan szép, vallomásos munkáival, amikor megdöbbentő hír üt szíven: Bocz Borbálának, a Brassói Lapok kamaratárlata harminckét esztendős kiállító művészének életműve lezárult.

A Nicolae Grigorescu főiskola elvégzése óta, tíz esztendeje küszködött a gyötrelmes kórral, és közben alkotott, rajzolt, varázslatos művészi erővel az utolsó pillanatig, amíg ki nem esett kezéből ceruza. Részt vett számos tárlaton és most végre eljutott első egyéni kiállításához. Túl későn. Hiszen az évek során összegyűlt munkáiból már régebben is megnyithatott volna egy tárlatot.

Első egyéni kiállításán kiforrott, tudatos, a művészi eszközökkel bánni tudó alkotóként állt elénk. A látogató már az első pillanattól úgy érzi. a művész tudatosan vállalta, hogy hétköznapjainkat magasabb esztétikummal, a vonalak, síkok költészetével töltse meg. Rajzain a fekete és a fehér egymásnak felelése örök emberi érzelmeket fejez ki, a lét oldható és oldhatatlan feszültségeit. Majdnem mindegyik rajzán uralkodik a fehér, a fény, a feszültségek feletti győzelem jelképeként. (A fehér út, A fehér térben). A feszültségből való kilépést, kilépni vágyást, az oldódást, a röppenést a szépség, a tisztaság, az élet felé – ezt sugározzák a Lebegés című sorozat rajzai. A könnyed, légies vonalak kemény mondanivalót közölnek minden egyes rajzán.

Néha úgy sejlenek fel, síkot, teret mozgató vagy elsimító vonalai, mint az álomképek, mégis erőteljesen kötődnek a valósághoz, az élethez. Fekete-fehér árnyalatai zsongnak, vibrál körülöttük a levegő (Az én táncom).

Mindegyik kiállított rajz sajátos képi világról vall. A letisztult gondolat a formák, síkok változataiban nyer más és más jelentést. Roppant leleménnyel variálódnak a tulajdonképpen kevés motívumok, (Az örvény-sorozat, a szögesdrótok, a kígyóként tekeredő kötelek víziója). Mennyi szívszorongató vallomás a gyötrelmes évekről, hónapokról!

Bocz Borbála az utóbbi esztendőkben elmélyülten dolgozott az itt látható rajzokon, amelyek túl egy kamaratárlat jelentőségén, úgy találnak utat az emberi lélekhez, hogy a művész sajátos szimbólumokba rejtett mondanivalóját hirdetik az élet győzelméről a pusztulás fölött.