Jánó Mihály

Megyei tükör

1988. július 16., 3. oldal

Felszakított felületek. Művészarcok

Két művész előtt kezdetben fekszik egy 120 × 120 és egy 95 × 65 centiméteres fehér felület. Két sima, rezdületlen, tiszta sík. Történés és mozdulatelőttiség. A szem és a kéz a nagy mutatványra vár. Valahogy így történnek a csodák:

A rezdületlen egyszer csak megremeg, neszezni kezd. Itt-ott feldomborodik vagy alig észrevehetően mélyedésekbe hajlik a fehér felület. Előbb fény-hajszálerek jelennek meg, majd lassan mind mélyebb árnyékok keletkeznek. Valahol a középtájon újra kisimul a felület, emelkedni kezd.

A legnagyobb körkörös fényfolt meginog és az alulról jövő feszültségtől felszakad az az anyag, mely rojtos vászon- vagy papírcafatokban hasad szét.

A kín egy pillanatra megszűnik, majd gomolyogva állandósul a fájdalom.

Kiss Béla és Bocz Borbála egy-egy alkotása sugallja a fentieket (A rajz és A fehér térben). Kiállított munkáik alapján mindkettőjükre jellemző a nagy fehér felület, de míg Kiss Béla számára más színekre is van még tér és idő, Bocz Borbála „fehér tere” végleges lezárt mű.